Kölcsönözzünk az egykori ellenzéki Szijjártó Pétertől néhány örökbecsű mondatot, melyek a magyar politikai kultúra dicsőségére szolgáltak: a kormány az emberek szemébe hazudik, a kormány pofátlanul hülyének nézi az embereket miközben folyton a zsebükben turkál. Ezek az útszéli klisék illenek leginkább a jelenlegi kormánynak a felsőoktatásban folytatott ámokfutásához. A helyzet pikantériáját fokozza, hogy most ők (Szijjártóék) vannak kormányon.

Ha kormánydöntésekről van szó, legcélszerűbb házimédiájából, a köztévéből tájékozódni. 2012. december 6-án ezt hallhattuk az esti (fél 8-as) híradóban 7 perc 10 másodpercnél: "A kabinet elfogadta a jövő évi felsőoktatási koncepciót és annak részeként a keretszámokról szóló előterjesztést is. Így jövőre 38 ezer helyett csak 10,5 ezren tanulhatnak ingyen. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint ezzel tandíjat vezet be a kormány, ezért népszavazást kezdeményeznek. A kormányszóvivő szerint az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait valakinek ösztöndíj, valakinek diákhitel formájában." A szavakat szép, kidolgozott táblázat követte, imígy: 

Videó itt.

Most pedig a miniszter ártatlan hangon közli, hivatalos döntés még nem született, a diákok felháborodása munkaanyagokon és sajtóhíreken alapul.

Két dolgot állapíthatunk meg: először, a kormányzatnak az ügyben mutatott arroganciája vérlázító, másodszor ha Balog Zoltán Miniszter Úr most az igazat mondta, annál jobb, akkor még van esély a kormányzati döntés befolyásolására, tehát a tüntetések tétje talán komolyabb, mint eddig hittük.

Az arrogancia szép példája volt Orbán Viktor levele, melyben megírta (de szerelmes könnyével tele csak nem sírta!) Nagy Dávidnak, hogy "a parlamenti vita alatt álló felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésünkön részletekbe menően mutattam be önöknek a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét. A rektori konferencia is megtisztelt azzal bennünket, hogy a felsőoktatás átalakításáról érdemi egyeztetésekbe bocsátkozott. Úgy érzem, döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk."  Ezek szerint nem csupán Nagy Dávid szenved emlékezetkiesésben, hanem a Magyar Rektori Konferencia is, amelynek tagjai értetlenül állnak az elfogadhatatlan tervek előtt.

Giró-Szász András (kinek írásait a régi szép időkben nagyon szívesen olvastam az akkor még színvonalas Heti Válaszban) előbb kevés sikerrel megpróbálta újraértelmezni a kevesebb néha több szállióige jelentését, azt igyekezett bizonyítani, hogy ha 10 480 hallgató tanulhat csak állami finanszírozással, az azt jelenti, hogy sokkal többen tanulhatnak mint eddig. Később rárontott a rektorokra, dékánokra, hallgatói szervezetekre, állítva, hogy mindazok, akik tiltakoznak, csupán a hatalmukat féltik. Újabb szép magyar szólás: mindenki magából indul ki!

Ezt a kommunikációs szerencsétlenkedést tetézte Balog Zoltán tegnapi kijelentése arról, hogy végleges döntés még nem született. Jó volna, ha így volna. Jó volna, mert ez azt jelentené, hogy a tüntetések, megmozdulások nem csupán a gyülekezési szabadság gyakorlati elsajátítására szolgálnak (az emberi jogok gyakorlata szempontjából persze ez is felbecsülhetetlen eredmény), nem csupán annyi a hasznuk, hogy közvéleménykutatások papírízű adatai helyett kézzelfogható bizonyítékkal rendelkezzünk arról, hogyan is vélekednek a fiatalabb (és velük szolidáris) generációk a kormányzati ámokfutásról, s esetlegesen előre jelezzék, hogy egy év múlva milyen közhangulatban fordul rá az ország a választási kampányra.

Mert ebben az esetben a megmozdulások sokkal gyorsabban is célt érhetnek: hatással lehetnek a közvetlenül most esedékes kormányzati döntésekre is, ékesen példázva, hogy politikai jogaink nem értelmetlen sallangok, ha valóban élünk is velük. De, vigyázat! December 6-a előtt a tervek 31 ezer körüli államilag támogatott férőhelyről szóltak, amely - bár a 10 480-nál lényegesen jobban hangzik - szintén csökkenést jelentene a korábbi évekhez képest. 2011-ben még 53 450 diák, 2012-ben 33 070 diák kezdhette meg államilag támogatott formában tanulmányait. Nem volna jó, ha a tüntetések eredményeként mi harcolnánk ki magunknak egy olyan keretszámot, amely valójában visszalépést jelent, s még meg is elégednénk "győzelmünk" eredményével.