Útonálló EU, rabló IMF, a jobboldali pártszövetség kétharmados diadala, a társadalmi stabilitást kikezdő anarchisták, zsaroló Brüsszel, autóstáskás köztársaságpártiak és a gumicsizmás hipszterlányok, Che Guevara-zászló lengetői, antikapitalista szórólapokat osztó lelkes anarchisták, 400 ezer vs. 20 ezer, mi akkor is sokkal de sokkal többen voltunk számháború... és ezzel nagyjából körül is írtuk a kormány támogatóinak valóságértelmezését meghatározó kulcsfogalmakat. Miért fontos mindez?
Azért, mert a hatalom magasából nehéz kapcsolatot tartani a valósággal.
Az eltelt egy évtized majd' minden kormányának kommunikációjában szembe szökő volt, hogy úgy beszélnek a társadalom problémáiról, mintha a hatalom pillanatnyi birtokosai egy másik országban élnének. Sok egyéb indok mellett ennek is betudható a politikai erőviszonyok 2010-es hatalmas átalakulása. Azok, akik 2010 tavaszán a jelenlegi kormánykoalícióra szavaztak, úgy hitték, olyan pártokra és képviselőikre adják voksukat, amelyek tisztában vannak a mindennapi élet problémáival. Még mindig emlékszünk az ellenzéki Fidesz sajtótájékoztatóira, amelyeken az akkori kormányok megszorításait úgy kommentálták, hogy a hatalom gyakorlói továbbra is az emberek zsebében turkálnak. Emlékszünk, hogy azt mondták, a megszorítások politikája kudarcot vallott, ezért ezt az utat - ha ők nyerik el a kormányalakításhoz szükséges felhatalmazást - nem fogják folytatni. Emlékszünk, hogyan figurázták ki a kórházi széfeket, hivatkozva arra, hogy akik kórházba kerülnek, többnyire nem rendelkeznek értéktárggyal, amelyet bele tehetnének. Emlékszünk a "szociális népszavazási" kampányra.
Félreértés ne essék, nem sírom vissza a demagóg sajtótájékoztatókat, nem gondolom, hogy minden megszorítás ördögtől való, nem hiszem, hogy minden ma létező kedvezmény és juttatás megalapozott gazdasági és szociálpolitikai megfontolásokon alapul. Sőt, azt hiszem, a szociális transzferek rendszere ma Magyarországon többnyire politikai célokat szolgál, a nem rászorulókat segíti, míg a rászorulókat tovább taszítja lefelé. Azoktól vesz el, akiktől már nincs mit elvenni, s azoknak ad, akik erre nem feltétlenül szorulnak rá.
A gond az, hogy Magyarországnak ismét olyan kormánya van, amely alapvetően elszakadt a valóságtól, s az illúziók világában él. Mit is láthat ma Magyarország miniszterelnöke, ha körülnéz? Két cintányérütésre százezrek rendezett sorokban, bepárásodott szemmel lesik minden szavát. Szorozzuk fel mindezt a családtagok és barátok számával, s mindjárt kétmilliós támogatói tábornál tartunk. Akkor tehát minden rendben van, a politikailag aktívak jelentős része elégedett. Legalábbis ezt hitetik el a kormányfővel a Békemenetelők. Persze, közelebbi munkatársaitól sem számíthat valóságosabb helyzetértékelése. Józan ésszel végiggondolva milyen valóságértelmezésre lehet számítani attól, aki ereklyeként őrizgeti a miniszterelnök kólásdobozát, vagy attól, akik többféleképpen értelmezhető blogbejegyzésekben ömleng a miniszterelnökről? Ha ránéz a BM hivatalos adataira, láthatja, hogy jól fésült, magyaros kiállású, majd' félmilliós támogatói táborával szemben az ellenzék csupán húszezer szedett-vedett hipsztert, gumucsizmás Che Guevara-rajongó anarchistát tud felmutatni. Ilyen altatás után már Matolcsy tündérmeséi is hihetőnek tűnnek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.