Az Alkotmánybíróság a mai napon Alaptörvény-ellenesnek (talán most így is mondhatjuk: alkotmányellenesnek) találta a választási regisztráció intézményét. Rogán Antal bejelentése gyorsan érkezett: a következő választások alkalmával nem lesz kötelező választási regisztráció. Bár politikai erejük megvolna az intézmény Alaptörvénybe emeléséhez, "az erő nem minden" - állította a frakcióvezető. Az Alkotmánybíróság, s általa az alkotmányosság intézménye tehát győzedelmeskedett. Ehhez az eredményhez bonyolult és taktikus lépések vezettek.

Az elmúlt hónapokban több figyelmeztetés is érte az Alkotmánybíróságot. Mondván, nem eléggé elszánt, talán fél is bizonyos lépéseket megtenni, amelyeket azonban a demokrácia védelme megkíván. Most nem az önkorlátozás idejét éljük, szükség volna az alkotmánybírósági aktivizmusra - állították a kritikák. Megvallom, magam is egyet értettem és még ma is egyetértek e kritikák tetemes részével. A mai nap eseményei mégis azt mondatják velem, talán az AB taktikus és önkorlátozó magatartása nem volt hiábavaló, sőt, talán bölcsebb magatartás, mint amilyennek valójában tűnt.

Egy történelmi példát veszek elő: az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának 1803-as Marbury v. Madison döntését. Gyakorlatilag ez a határozat teremtette meg az alkotmánybíráskodás intézményét.  Holott, ha az esetet alaposabb vizsgálatnak vetjük alá, láthatjuk, hogy 1803-ban a Legfelső Bíróság politikai szempontból meghátrált, döntése nem győzelemként, jóval inkább visszavonulóként értelmezhető.

Nem szeretném most az ügy unalomig ismert részleteit ismételgetni. Az eset lényege röviden összefoglalható: a leköszönő Adams-adminisztráció még a távozása előtti utolsó pillanatban 16 új bírói státuszt kreált, ezek egyikére William Marburyt nevezte ki. Az új, hatalmas (2/3-os) többséghez jutó Jefferson-adminisztráció azonban megtagadta a kinevezési okmány kézbesítését. Némi huzavona után Marbury a Legfelső Bírósághoz fordult, kérelmét  az 1789-es bírósági törvény egyik rendelkezésére alapozva, amely első fokon kibővítette a Bíróság hatáskörét. A testület nehéz helyzetben volt, hiszen ha nyílt konfliktust vállal a Jefferson-adminisztrációval, azt kockáztatta volna, hogy kivívja az új elnök haragját, aki nyilvánvalóvá tette, a bírói hatalmi ágat nem tekinti sérthetetlennek, sőt, elvárja tőle az együttműködést (ennek kikényszerítésére talált is eszközöket).

Ehelyett a Legfelső Bíróság az 1789-es törvény azon rendelkezéseit vizsgálta meg, amelyek elsőfokú hatáskörrel felruházták. E vizsgálat eredményeként arra jutott, a hatáskört kibővítő szabályok nem összeegyeztethetőek az Alkotmánnyal. De e vizsgálat eredményeként kimondhatta azt is, hogy a bírói hatalmi ág joga és kötelessége annak megállapítása, mit ír elő a törvény, s ha a törvények között ellentét feszül, hát a bírói hatalom joga annak megállapítása is, melyik szabály alkalmazható. Ha egy törvény ellentmond az Alkotmánynak, az nem kötelezheti a bíróságokat, sem más hatóságokat.

A testület tehát látszólag engedett: "feladta" hatáskörét, s Marbury ellen döntött a kormányzat javára. Azonban meg is védte a bírói hatalmat, precedenst teremtett a kormányzat által elfogadott törvények alkotmányosságának felülvizsgálhatóságára. Azaz, más szempontból szigorú korlátok közzé szorította a jogalkotói hatalmat.

Vissza napjaink Magyarországára!

Az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései (Ár.) egyes szakaszainak alkotmányellenességét kimondó határozatot olvasva nem éreztem elégedettséget. Az Alkotmánybíróság kizárólag formai okokra hivatkozott, közelebbről, közjogi érvénytelenségre. A határozatot fellapozva láthatjuk, olyan érvekre támaszkodott, mint hogy az Átmeneti rendelkezések "nem tekinthető az Alaptörvény részének, alaki jogforrási helyzete nem egyértelmű". Vagy hogy az "Alaptörvény Záró rendelkezések 3. pontja nem az Alaptörvény módosítására adott felhatalmazást, hanem egy, az Alaptörvényhez kapcsolódó, de szerkezetileg attól külön álló, kizárólag az Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket tartalmazó jogszabály megalkotására", azonban az Ár. vegyes tárgyú jogszabály, az Országgyűlés tehát túllépett az alaptörvényi felhatalmazás keretein. 

A határozat indokolásának kezdetén azt is egyértelművé tette a testület, nem kíván eltérni korábbi gyakorlatától, azaz továbbra is úgy foglal állást, nincsen felhatalmazása az Alaptörvény rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatára, s a későbbiekben kifejezetten az Alaptörvény egységességének védelmére hivatkozik: "kiemelten fontosnak tartja az Alkotmánybíróság az Alaptörvény egységének (az ebben megjelenő alkotmányozói akaratnak) a védelmét".

Tehát az egységes Alaptörvény védelme indokolta valójában az annak egységét megtörő Átmeneti rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását minden olyan esetben, ahol a Ár. normái nem átmenetiek, vagyis ahol az országgyűlés átlépte hatáskörét. Ilyen volt a választási regisztráció számára alkotmányos szintű védelmet biztosító szövegrész is.

A döntés azonban megnyitotta az utat a Választási eljárási törvény regisztrációt előíró rendelkezéseinek tartalmi alapú alkotmányossági vizsgálata előtt. Az intézmény a múlt heti döntés eredményeként immár nem élvezett alkotmányos szintű védelmet, így azt az AB nyugodtan alávethette a szükségességi-arányossági tesztnek, megállapítva, hogy a regisztráció intézménye itthon, ahol teljeskörű lakcímnyilvántartás létezik, teljességgel indokolatlan alapjogkorlátozás: "bejáratott, működő választói névjegyzék mellett, – figyelembe véve, hogy az általános választójog immár nem privilégium, azt a választópolgárok lehetőleg minél szélesebb köre számára biztosítani kell –, az aktív regisztráció bevezetésének ilyen kellő súlyú legitim indoka nem állapítható meg."

A testület a törvénynek azon rendelkezéseit, amelyek a választási kampány lehetőségét szűkíteni igyekeztek, több esetben szintén alkotmányellenesnek találta. Ennek oka a véleményszabadság sérelme, illetve az információk szabad megismeréséhez való jog sérelme: "tekintettel a politikai reklámoknak a véleménynyilvánítási és sajtószabadsággal meglévő sokrétű összefüggéseire, alkotmányosan nem kerülhet sor közzétételüknek a vizsgált szabály szerinti tiltására a közszolgálati médián kívül sem."

Az Alkotmánybíróság tehát nem vállalta azt a rizikót, hogy kimondja, joga van akár az Alaptörvény rendelkezéseinek felülvizsgálatára is. Hagyott valamit a kormányzat számára, mégpedig afelől biztosította, hogy alkotmányozói akaratához (amely jelenleg a 2/3 akarata), kötve van. De tartalmi vizsgálattal igazolta, a választási regisztráció ellentmond az alkotmányosság elveinek, s ez azzal sem változna meg, ha szövegszerűen az Alaptörvénybe illesztenék.

Ezek után egy ilyen lépés az Alaptörvény respektjének ártana a legtöbbet. Merem hinni, ennek felismerését jelzi Rogán Antal mondata: "az erő nem minden". S talán épp ezért komolyan vehető...

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az atp-t a facebookon is!