Nem könnyű hétvégére bármi politikait írni, ajánlani. Mint ahogyan nem könnyű olvasni sem. Én ilyenkor a hét külpolitikai eseményeit nézem át. Ennek jegyében a menü:
A The New York Review of Books választási kiadása. Például Ronald Dworkin írt arról, hogy a kormányzó hatalom ellensúlyainak kiiktatása az Államokban is valós veszély lehet, vagy Sunstein a politikai meggyőződés szerepéről a bírói jogértelmezésben.
Még mindig a New York Review of Books: az arab tavasz utáni helyzetről egy keserű összefoglaló. És ha már az arab világnál tartunk: a New York Times cikke a szíriai helyzetről, egy esetleges nyugati beavatkozás értelmérő, illetve értelmetlenségéről, és arról, hogy jelenleg szinte lehetetlen tisztán megrajzolni az ellenzéki progresszív és iszlám fundamentalista csoportok erőtérképét.
Bár felénk az Egyesült Államokkal kapcsolatosan jelenleg csak az elnökválasztásról hallani, más is történik az Atlanti óceán túlpartján: a héten az Államok kormányzata azt kérte az Egyesült Királyságtól, támogassa Irán-közeli katonai támaszpontjai használatának lehetővé tételével a nyugati katonai jelenlét megerősítését a térségben. Londonban azonban olyan álláspont tűnik kirajzolódni, amely szerint a jelenlegi helyzetben bármiféle megelőző katonai beavatkozás a nemzetközi jog szabályaiba ütközne, ugyanis nem áll fenn "közvetlen és nyilvánvaló fenyegetés" Teherán részéről.
Tudományos kérdésekben dönteni kizárólag a tudomány művelői jogosultak (mifelénk, és halkan hozzátenném: egyelőre). Mindeközben a héten Olaszországban bírósági ítélet foglalt állást tudományos kérdésben. Rómában hét neves tudóst (szeizmológusok és geológusok) talált bűnösnek emberölés bűntettében és ítélt 6 év börtönbüntetésre a bíróság, amiért nem jelezték előre a 2009-es L'Aquila-i földrengést, amelyben több, mint 300 civil életét vesztette. A New York Times felteszi a kérdést, hogyan hatna az egészségügyi ellátórendszerre, ha ezek után minden orvost aki úgy tájékoztatja betegét, bár a beavatkozás halálos is lehet, de ez az kockázat elhanyagolható, majd a páciens mégis elhalálozik, be lehetne börtönözni?
Végül, a The Guardianban a hét elején egy véleményben érdekes gondolatkísérlet a Szovjetunió összeomlása utáni egypólusú világrend végéről. Ezt a cikk szerint 4 tény támasztja alá: 1. az Egyesült Államok katonai csődje, amint azt Afganisztán és Irak példája mutatja; 2. a Lehman Brothers összeomlásával induló és hosszan elnyúló gazdasági válság; 3. ezekkel szemben Kína gyors felemelkedése; 4. és a Dél-Amerikai államok illiberális gazdaságpolitikájának sikere.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.