addicted to politics

A héten borzalmas bűncselekmény borzolta a kedélyeket: holtan találták a Kaposvárról eltűnt 11 éves Szita Bencét. A gyanú szerint hidegvérrel, előre kitervelt emberölés áldozata lett. Csak néhány hónappal ezelőtt derült fény a Pécsről eltűnt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata meggyilkolására. Azon túl, hogy a brutális bűncselekmények felháborítanak minden erkölcsös állampolgárt, ismét politikai kérdéssé emelik a halálbüntetés problémáját.

Ma reggel a postaládánkban a Jobbik "ingyenes közéleti lapja" landolt, amely Vissza a halálbüntetést! cím alatt hosszan érvel amellett, hogy a börtönbüntetésnek nincsen visszatartó ereje. A lap állítása szerint a parlamentben a Fidesz frakciójában helyet foglaló kisgazda képviselők bejelentették, hogy támogatják a büntetési nem visszaállítását. Ezt más sajtóértesülések is megerősítik. A Jobbik nemrég Debrecenben akasztófaállítással követelte a halálbüntetés visszaállítását. Érvük ott is csak ugyanez volt: a börtönbüntetés nem rendelkezik elegendő visszatartó erővel.

Nézzünk a kérdés mélyére!

Magyarországon 1990-ig létezett a halálbüntetés mint legfőbb büntetési nem, az utolsó kivégzést 1988-ban hajtották végre. 1990-ben az Alkotmánybíróság volt az, amely határozatában alkotmányellenesnek találta a büntetési nemet. A testület akkor a hatályos Alkotmány 8.§ (2) bekezdésében foglaltakat hivatkozott. Az idézett rendelkezés szerint "a Magyar Köztársaságban alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja". A bírák úgy okoskodtak, az Alkotmány 54.§ (1) bekezdése alapján az élethez és emberi méltósághoz való jog mindenkit megillető alapvető jog. Alapvető jog lényeges tartalma még törvény által sem korlátozható. A halálbüntetés azonban nem csupán korlátozza, hanem elvonja, megszünteti ezt a jogot, s mint ilyen, alkotmányellenes.

A helyzet, pontosabban az Alkotmány azóta változott. Jelenlegi Alaptörvényünk Szabadság és felelősség c. fejezetének II. cikke továbbra is kimondja, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Az alapjogkorlátozásról szóló I.cikkben azonban megengedőbben fogalmaz, mint a korábbi jogszabály: "Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható." A tiszteletben tartás és az abszolút tilalom között érzékelhető különbség van.

Vessünk ismét egy pillantást az Alkotmánybíróság korábbi döntésére! Az indítványozó az Alkotmány más rendelkezéseit hívta fel, mint amire 1990-ben a bírák támaszkodtak. Az indítvány kifejezetten a jogszabálynak azokra a szakaszaira utalt, amelyek kimondták az élethez való jogtól való önkényes megfosztás tilalmát, továbbá a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmát. Vegyük előbb az önkényességet! A többségi vélemény nem sokat foglalkozik a kérdéssel, azonban hivatkozik Sajó András (jelenleg az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírája) álláspontjára, aki szerint a halálbüntetés önkényes, ellentétes a jogállamiság eszméjével, s emiatt alkotmányellenes. Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön párhuzamos indokolásukban úgy érveltek, a halálbüntetés önkényes, mert az emberi lét és méltóság minden értéket megelőz mint az emberi jogok forrása, eredője és alapja. A halálbüntetés ezt az értékrendet átrendezi.

A határozathoz Sólyom László is párhuzamos indokolást csatolt (nem mellesleg itt fogalmazta meg elhíresült láthatatlan alkotmány-tételét: az Alkotmánybíróság ítélkezése során kidolgozza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, amely koherens rendszert alkotva a politikai célból gyakran módosított Alkotmány betűje fölött állva biztos mércét jelent). Sólyom László az önkényességet speciálisan az élethez és méltósághoz való jog kontextusában elemezve arra a következtetésre jutott, "az élethez és emberi méltósághoz való jog maga a lényeges tartalom, s ezért az állam nem rendelkezhet fölötte." Az állam tehát az Alkotmány teljes alapjogi koncepciójával kerülne szembe ha a halálbüntetést lehetővé tenné. A halálbüntetés tehát fogalmilag önkényes.

Az önkényes megfosztás tilalmát Alaptörvényünk nem tartalmazza, talán nem véletlenül. Mi maradt? A kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma (III. cikk). Nem lehetetlen alkotmányjogi érvelést alapozni arra, hogy a halálbüntetés mint olyan, kegyetlen büntetési nem. 1972-ben az USA Legfelső Bírósága úgy érvelt, a halálbüntetés éppúgy kimeríti a kegyetlen bánásmód fogalmát, mint az éles lámpafény alkalmazása a kihallgatások során. (Furman v. Georgia, 408. U.S. 238 [1972]) Akkor ez a döntés 4 éves moratóriumot váltott ki a halálbüntetések végrehajtásának folyamatában az Egyesült Államokban.

Azonban, nem csupán az Alaptörvény áll a halálbüntetés visszaállításának útjában. Az Emberi Jogok Európai Egyezségokmányának 13. kiegészítő jegyzőkönyve úgy rendelkezik, a halálbüntetést el kell törölni, senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni vagy kivégezni. A jegyzőkönyvhöz fenntartás nem fűzhető, vagyis egy állam sem térhet el a szabálytól. A 13. kiegészítő jegyzőkönyv 2002-ben került elfogadásra, magát az EJEE-t pedig 1992 novemberétől kell a hazai jogrendszerben alkalmazni, így az annak 6. kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt tilalomra (amely alól a háborús helyzet kivételt jelentett) az AB érvelésében még nem hivatkozhatott.

És még egy, kevéssé alkotmányjogi érv. Hiszünk-e az emberi tévedhetetlenségben? Hiszünk-e a bírói tévedhetetlenségben? Az ember nem tökéletes lény. Ennél fogva bármely általa működtetett gépezet, így az igazságszolgáltatás gépezete sem működhet tökéletesen. A büntetőeljárások célja az anyagi igazság - vagyis a tényeknek megfelelő tökéletes igazság - érvényre juttatása. Arra azonban, hogy ez minden egyes esetben bekövetkezik, kevés az esély. Ezt az Alkotmánybíróság egy másik ügy kapcsán úgy fogalmazta meg, az alkotmány biztosítja a bírósági eljáráshoz való alanyi jogot, "s nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz." Erre a móri mészárlás miatt jogerősen elítélt ám később ártatlannak bizonyult Kaiser Ede esete, vagy a szintén ártatlanul elítélt Pusoma Dénes ügye ékes empirikus bizonyítékot szolgáltat.

S végül egy kérdés, amely a Jobbik prevenciós érvét érinti: mi tartja vissza azt a bűnözőt a még több, még kegyetlenebb bűntett elkövetésétől, aki annak tudatában próbál a hatóságok elől elmenekülni, hogy tudja, ha elkapják, számára már nincs kegyelem?