addicted to politics

"A körzeti és helyi médiaszolgáltatóknál valamint a kereskedelmi médiaszolgáltatóknál, azok internetes honlapján, képújságjában és teletextjében politikai reklám közzététele a kampányidőszakban tilos." Továbbá internetes sajtótermékek és hírportálok útján politikai reklám közzététele kampányidőszakban tilos.

Többek között erről a rendelkezésről szavazott ma az Országgyűlés. A kapcsolódó módosító indítvány azt is előírja, hogy csak és kizárólag közszolgálati és közösségi médiaszolgáltató tehet közzé politikai hirdetést (azonos feltételekkel), amelyért díjat nem számíthat fel, illetve a szavazást megelőző 48 órában közszolgálati médiaszolgáltató sem tehet közzé politikai reklámot.

Viszont meghagyja a lehetőségét annak, hogy választási kampányanyagot közvetlen megkereséssel a választópolgár részére el lehet juttatni.

A szabályozás legalább a következő problémákat veti fel:

1. Aránytalanul korlátozza a politikai tájékozódás lehetőségét, elnehezítve ezzel a megfontolt döntéshozatal lehetőségét.

Modern tömegdemokráciáinkban az állampolgári tájékozódás egyik legfontosabb fórumává az internet nyilvánossága vált. A folyamatot jól mutatja, hogy itthon is folyamatosan csökkenő tendenciát mutat a nyomtatott sajtó példányszáma, ezzel párhuzamosan nő az internetezésre alkalmas eszközök forgalma. Kizárja a politikai reklámok sugárzásából a javaslat a kereskedelmi tv és rádióállomásokat is, pedig tény, hogy a hazai lakosság túlnyomó többsége a két országos kereskedelmi televízió híradójából tájékozódik. A javaslat minderről vagy nem vesz tudomást, vagy szándékosan igyekszik megnehezíteni a közügyekben való hatékony tájékozódás lehetőségét.

Hiszen az alkotmányos demokráciák azon a megfontoláson alapulnak, hogy a választópolgárok egy intenzív közösségi diskurzus után hoznak a szavazóurnáknál megalapozott döntést. Ezért elengedhetetlen előfeltétele a demokratikus működésnek a véleményszabadság. A véleményszabadság alapvető jogának két oldala van: egyrészt, megillet bárkit a szabad megszólalás, véleménykifejtés joga. Az a jog, hogy másokat megpróbáljon saját álláspontjáról meggyőzni, a közügyekről, politikusok tevékenységéről (de nem csak arról) nézeteit kifejteni. A véleményszabadság másik oldalán a befogadó áll. Az internetolvasó, a tv néző, akinek joga van a pártok, jelöltek üzenteit megismerni, a lehető legszélesebb körben. Amikor a politikai üzenet áramlásának folyamata megakad, a csendes hallgatóság jogai is sérelmet szenvednek.

Persze, a közszolgálati médiában közölhetőek politikai hirdetések. Ez az ellenvetés azonban nem jelent megnyugtató megoldást. A következő ponthoz kapcsolódóan kifejtem, miért nem.

2. Hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéki, az újonnan alakuló, és a kisebb politikai formációkat.

Nevezett politikai csoportosulások hátrányba kerülésének egyik oka éppen a közszolgálati média szerepének mesterséges megnövelése. A politikai kampányok időszakában a médiafogyasztás megugrik. Ilyenkor az állampolgárok jobban érdeklődnek a politikai események iránt, keresik azokat a médiumokat, ahol a közéleti hírekhez hozzájuthatnak. Hamar fel fogják ismerni, hogy a közszolgálati média felé érdemes figyelmüket fordítaniuk. Azonban a magyar közszolgálati média nem objektív. Az közszolgálati híradóknak például úgy tűnik, kifejezetten van egy kívánatos pártaránya, amely így néz ki: egyharmad kormány, egyharmad kormánypártok és egyharmad ellenzék. Ez tehát praktikusan 2/3-nyi kormánypárti hírt jelent. A mindenkori kormány sikerpropagandája a kormánypártok választási esélyeit növeli. A közfigyelem átterelése kampányidőszakban a közszolgálati médiára ilyen hírszerkesztési arányok mellett egyértelműen a kormánypártoknak kedvez.

A jogszabály mostohán bánik az új politikai szervezetekkel. A normaszöveg széles teret enged a választópolgárok közvetlen megkeresésének. Bejáratott és stabilan felépített kampánygépezettel, "aktivistahálózattal" hazánkban valójában két párt, az MSZP és a Fidesz rendelkezik. Ezek a kampánycsapatok gyakorlatilag utcára és házszámra lebontva tudják - településenként - hogy hová érdemes szóróanyagokat elvinni, kik a stabil támogatók, kik az ingadozók. Ha a kampány legfajsúlyosabb elemévé a személyes megkeresés válik, a régóta működő és közismert pártok jelentős előnyhöz jutnak az új szervezetekhez viszonyítva.

A választási eljárási szabályoknak - s hozzájuk kapcsolódóan a kampányszabályozásnak - méltányos keretet kell teremteniük a politikai versengésre, biztosítva egyrészt, hogy a választópolgárok számára minden releváns információ elérhetővé váljon, másrészt a verseny résztvevői számára az esélyek egyenlőségét. A pártok pénzéhségének csökkentése, mint hangzatos jelszó, nem elegendő indok unfair játékszabályok megalkotására.

Ördög a falon, mondta a nemzet Rózsája tegnap. Azt is hozzátette, hogy nem, nem fog összeroppanni a felsőoktatás. Ne legyen kétségeink, ha Rózsa néni még sokáig garázdálkodik, akkor össze fog. Persze, Rózsa nénitől nem is számíthatunk többre, mint tagadásra, és rombolásra. És ha van egy kis szerencsénk, végül elegánsan veszi kalapkáját és elhagyja a süllyedő hajót. Ehhez van érzéke.

A Népszabadság hírül adta, hogy még ebben az évben (másfél hónap van hátra!!!) az egyetemek 7 milliárdot zárolni kötelesek. Ez az összeg jórészt a kutatóegyetemeket érinti, mert ők eddig még meg tudtak állni a lábukon. Arról is szó esett, a minisztérium javasolta, hogy ezt dologi kiadásokból takarítsák meg. A Debreceni Egyetem számára ez pl. 903 millió mínuszt jelent. Képzeljünk magunk elé 903 millió forint értékű gemkapcsot! Abszurd, cinikus, tragikus!

Mezey Barna, a Rektori Konferencia elnöke elmondta, úgy tudja, még mindenhol kifizetik az oktatók bérét. Azt igen. De, jut-e utazási költségtérítésre, jut-e cafeteria-ra, jut-e fűtésre, villanyszámlára? Az egyetemek - közöttük a nagyhírű tudományegyetemek - arra kényszerülnek, hogy rövidítsenek a vizsgaidőszakon, így spórolva az épületek fenntartási költségein. Ez a diákok számára rövidebb vizsgaidőszakot, kevesebb felkészülési időt jelent.

A felsőoktatást már eddig is jelentős forráselvonások, zárolások érték. Az elmúlt évtizedben felsőoktatásra fordított költségvetési összegek alakulását lásd itt. Látszik, hogy Orbánék hatalomra kerülése, Hoffmann regnálása óta, vagyis az elmúlt két évben ez az összeg rövid idő alatt hatalmas arányban csökkent. Ez praktikusan mit jelent? Működési költségek visszavágását: vagyis a mindennapokban kevesebb nyomtatópapír, az elhasználódó infrastruktúra megújításának elmaradása, az épületek karbantartásának elhanyagolása, a nem oktatói állomány csökkentése. Ez utóbbinak eredményeként több adminisztratív, nem oktatási teher hárul az oktatókra, ezért kevesebb idő jut felkészülésre, kevesebb idő jut tudományos kutatásra.

A közvéleményben meglehetősen fals kép él az egyetemi oktatók életéről. Például arról ritkán és kevés szó esik, hogy nem kvázi tanítónénikről és tanítóbácsikról beszélünk, hanem tudományos fokozattal rendelkező szakemberekről, akiknek további előrehaladásához, szakmai sikeréhez, s általában ahhoz, hogy tudásuk pár év alatt ne évüljön el, komoly, sok időt felemésztő és friss szellemet igénylő kutatómunkát kellene végezniük. Könyveket kellene írniuk, publikálniuk kellene kül- és belföldön, tanulmányutakon és külföldi konferenciákon kellene részt venniük, stb. Ez az, amire a mai magyar felsőoktatási szisztéma, annak finanszírozása, a megszabott óraszámok, egyáltalán nem figyel.
Pedig mindez a hallgatók érdeke is: csak valós tudományos ismeretekkel rendelkező oktató képes használható tudást átadni. Csak nemzetközi példákat, oktatási szisztémákat értő és ismerő oktatók képesek a 21. században is színvonalas előadásokat tartani.

Arról sem olvashatunk, hogy egy 2 órás egyetemi előadásra való felkészüléshez legalább 4-6 óra munkára van szükség, a jóval interaktívabb szemináriumok is sok energiabefektetést igényelnek. Mert nem elég, ha az oktató tud. Kell, hogy ezt közérthetően, rendszerezetten, követhetően képes legyen összefoglalni. Ehhez azonban a gondolatokat össze kell foglalni, a mondandót logikusan fel kell(ene) építeni. Úgy, hogy a szemben ülő 18-20 éves hallgatók azt képesek legyenek megérteni. A tudást át kell adni, azt pedig hasból nem lehet.  És ezen a sokéves tapasztalat sem segít, hiszen a tudást folyamatosan frissíteni is kell. Képzeljük el a pénzügyi jogot oktató szakembert, aki még a tavalyi adótörvényeknél tart. De nem kivétel a folyamatos újítások alól az orvostudomány vagy az informatika sem!

De nem elég a tananyagot ismerni, hiszen aki órát tart, az emberekkel bánik. Ma már, a folyamatos interakcióval teljes világban nem lehet órát tartani a régi porosz módszerrel. Nem lehet csak úgy középre kiállni, és elvárni, hogy a hallgatók majd szépen minden szót jegyzetelnek aztán a vizsgán visszaböfögik. Mert egész egyszerűen nem így működik a körülöttük lévő világ, és ezt  nem fogadják el az egyetemen/főiskolán sem. A hallgatókkal kommunikálni kell. A kommunikáló hallgató pedig kérdez, megkérdőjelez, vitatkozik. Jó esetben, ha valóban érdekli, amit hallgat. A folyamatos interakcióra épülő felsőoktatás felé visz a jövő. Ez merőben új szemléletet és sok-sok felkészülést igényel. Miközben nemhogy e-jegyzetek készítésére nincsen keret - holott hallgatói igény bőven volna rá - , de sok esetben fénymásolófestékre meg ollóra sem. Nézzünk szembe a ténnyel: a magyar felsőoktatás évtizedes lemaradásban van.

Időről időre büszkén tudatják a híradók, hogy a legjobb magyar állami egyetemek valamelyike bekerült a világranglisták első 500, 300 stb. helyére. Bár ezeket a ranglistákat nem szabad túlbecsülni, vessünk rájuk egy pillantást! A méltányosság jegyében, érdemes csak a közép- és kelet-európai egyetemekkel összevetnünk helyzetünket.

A Webometrics rangsora (európai és világszintű összehasonlítás) szerint Európában a 15., a világranglistán a 81. helyen áll a prágai Károly Egyetem. A brno-i Masaryk ugyanitt 27., a világranglistán 104-ik. 29-ik, illetve 107-ik a Ljubljanai Egyetem, 83. (223.) Zágráb egyeteme, a 104. (264.) helyen ismét egy prágai egyetem áll, míg a 117 (281.) a lengyel Jagelló Egyetem, 122. (293.) a varsói, míg végre a 126. (301.) helyen belefutunk a BME-be! Az ELTE a 167. (389.), az SZTE a 214. (493.) helyen áll, 287. (653.) a DE, 470. (1113.) a Corvinus. Itt talán érdemes megállni.

A QS rangsorán 286. a cseh Károly Egyetem, 398. a Varsói Egyetem, a 401-450 közzé bekerült a Jagelló Egyetem, 500-550. helyen áll a cseh Műszaki Egyetem, és a kijevi Sevchenko Egyetem, míg végül ugyanitt rátalálunk a SZTE-re. A Budapesti Corvinus Egyetemet és az Eötvös Loránd Tudományegyetemet az 551-600. helyre, míg a Debreceni Egyetemet a 601-700. helyre sorolták a rangsor összeállítói.

Ideje tehát nyíltan beszélni arról, hogy a magyar felsőoktatás nem Európa egyik legjobbja, messze nem a világ legjobbja, s a hányattatott sorsú közép- és kelet-európai egyetemek között is bőven találhatunk színvonalasabb intézményeket. És akkor még nem is beszéltünk az egyébként könnyen elérhető osztrák és német egyetemekről, főiskolákról, amelyek elszívhatják a továbbtanulni vágyókat.

A magyar felsőoktatás megérett a reformra, a finanszírozási szisztéma és az alkalmazott oktatási módszerek átalakítására. Hány hazai felsőoktatási intézmény képes egy teljes szakot idegen nyelven elindítani? Egyáltalán, hány hazai felsőoktatási intézményben hallgathatók szaktárgyak nem magyar nyelven? A munkaerőpiac igényli a szakmáját idegen nyelven is ismerő és értő diplomásokat, de ez a tudás nyelviskolában nem szerezhető meg. És sajnos egyetemeink jórészén sem. Persze az idegennyelvűség szinte teljes hiánya a hazai felsőoktatásban csupán az egyik probléma.

Az ad hoc forráselvonások, az átgondolatlan, vagy rosszabb esetben avítt ideológiák mentén felépített ötletszerű kontárkodás, amelyet Hoffmann végez, csak tovább rombolják a felsőoktatás minőségét.

Teszi ezt mindezt úgy, hogy fittyet sem hány arra a tényre, hogy Magyarországon a felsőoktatásban való részvétel lehetősége a társadalmi mobilizáció egyik legbiztosabb és legsikeresebb útja volt. Teszem hozzá, majdhogynem az egyetlen. Az államilag finanszírozott keretszámok csökkentése, megfejelve a felsőoktatás avítt, helyenként feudális viszonyokat idéző struktúrájával, bezárja társadalmi mobilitás kapuját nemcsak a kékgalléros osztályból származó, de a valós középosztály fiataljai előtt is.

Az Együtt 2014. Mozgalom aláírásgyűjtésbe kezd. Kiváló ötlet a támogatók mozgósítására, egy esetleges választási gépezet alapjainak lerakására. Azok, akik aláírnák, itt megtehetik.

A sajtótájékoztatón izgalmas mondatok is elhangzottak a Millás Juhász Péter szájából. Ezek szerint együttműködés érdekében először az LMP-t keresi meg a mozgalom mint természetes szövetségesét. Továbbá, a DK-val nincs dolga az Együtt 2014-nek, az MSZP-vel még tisztázandó a viszony.

Az LMP 2010-ben mint rendszerkritikus, posztmodern zöld párt jutott a parlamentbe. Ha ők a természetes szövetségesek, az annyit tesz, az Együtt nem csupán az Orbán-rezsimet utasítja el, de az azt megelőző 20 év politikai örökségét is. Félreértések elkerülése végett, nem az alkotmányos jogállamot, hanem a 2010-ig mainstreamnek tekinthető politikai "kultúrát" a Next 2000 rendszerváltáskor kirobbant botrányától Hunvaldék nokiás dobozaiig. Innen már érthető az egyébként megkerülhetetlenként elismert MSZP fenntartásokkal kezelése.

A DK kikosarazása pedig egyértelmű megoldási kísérlet  a "politikai zombik" távol tartására.

Fontos momentum, hogy ezek a kijelentések Juhász Péter és nem Bajnai Gordon száját hagyták el. kérdés, hogy csak a Milla, vagy az Együtt nevében beszélt-e. S kérdés az is, hogy viszonyul ehhez a mozgalom másik két résztvevője. Két eset lehetséges:

ad1) Nem történt előzetes egyeztetés, őket is meglepetésként érték a kemény szavak.

ad2) A szereplők élnek az Együtt belső pluralizmusából fakadó lehetőséggel, kvázi "háromfejű sárkányként" három szólamban beszélhetnek. Veszélyes játszma, bizonytalanságot sugallhat, de mindenesetre ideig-óráig elkerülhető vele az, hogy a meghirdetett értékrend sérüljön.

Én a magam részéről az utóbbira tippelek.

Kései posztra kései reakció. (Pedig már 2 napja elterveztem, hogy nem fogok minden nap írni, de hát mindig történik valami...)

Az Együtt 2014 Mozgalom ma este posztolt egy érdekeset, Bajnai Gordon (nem miniszterelnök-jelölt aspiráns) fényképével. A poszthoz közlemény is tartozik, az Együtt honlapján olvasható. A message röviden: a Fidesz hazudik, rosszul kormányoz, 2001 és 2007 között is rossz kormányzás zajlott, ellenben abban az időszakban, amíg Bajnai Gordon valós döntési pozícióban volt, megpróbáltak mindent megtenni a gazdasági válság megfékezése érdekében.

A közleménnyel három gond van: tartalmi, stílusbeli és politikai.

Tény az, hogy Magyarországon az államadósság 2009. és 2010. között is növekedett, igaz, a korábbi évekhez képest kevésbé meredek ütemben. Tény az is, hogy Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárás folyik 2004. óta. Az eljárás megindításának ideje óta Magyarországon a költségvetési hiány rendszeresen meghaladja a 3%-ot, eltekintve egy-két, nem fenntartható, hosszútávon semmit nem érő döntés által elért részsikertől.

A közlemény ezzel szemben a 2007-2010. közötti időszakról úgy szól, mintha akkor minden a helyes irányba mutatott volna. Persze, nem gondolom, hogy a legfontosabb mutatószám egy országra nézve a költségvetési hiány aránya a GDP-hez viszonyítva. Véleményem szerint alapvetően elhibázott az a német nyomásra erőltetett fiskális politika, amely megszorító intézkedésekkel kívánja kezelni az EU déli és keleti államainak gazdasági válságát. A hiányt ki kellene nőni, ehhez azonban előbb a növekedést be kellene indítani. A gond az, hogy nekünk ez akkor sem sikerült, amikor a válság még a küszöbön sem volt. Lásd erről Gyurcsány őszödi beszédét. Igaz, 2006-ig Bajnai még a kormány közelében sem járt.

A válság alatt persze csak kármentés történhet. Ez utóbbira kellene hivatkoznia Bajnainak. Persze, ez bőven kevés volna azoknak, akik elvárják tőle is a szembenézést, a számvetést. Lsd.: LMP

A közleménnyel stílusbéli gond is akad: túlzottan éles, túlzottan támadó. Bajnai viszonylagos népszerűségének elsődleges oka visszafogottsága, józansága, csendessége. Még két ilyen sajtóközlemény, és ennek a népszerűségi tőkének fuccs. A "politikai közép" potenciális választóbázisa, amelyet megcélzott, így is fenntartásokkal fogadja. Ez így, ilyen hangnemben nekik sok lesz!

Végül:  a nyilatkozat tulajdonképpen politikai malőr is. Bajnainak arra kellene törekednie, hogy markánsan elkülöníthető legyen politikai tevékenysége Gyurcsány Ferencétől. Ha nem is elvi, de politikatechnikai megfontolásokból. Erre október 23-i beszédében törekedett is: akkor, amikor azt állította, jó okkal szavaztak 2010-ben oly sokan a Fideszre. Ez a nyilatkozat megkérdőjelezi a beszédben elhangzottakat. Eddig sérelmezte a Bajnai- és Gyurcsány-kormányok összemosását. Most ő maga (nincsenek illúzióim: tehát tanácsadói) teszik ezt.

Kár volna, ha a politikai közép megteremtésének terve ilyen szerencsétlen kommunikáció miatt füstbe menne. Ez így karakteröngyilkosság. [Kérem, valaki ott a környéken mentse meg!  ]

Idézet következik: „A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Az önök párttársai ellen, ezt ne feledje el” (Orbán Viktor, 2012. 11. 05.)

És akkor arról, hogy miért is harcolt a Fidesz a 80-as években:

Nyilatkozat a Fiatal Demokraták Szövetsége létrehozásáról; Budapest, 1988. március 30.: "Tevékenységében egy olyan új Magyarország felépítésének igényéből indul ki, amelyben olyan gazdasági modell működik, ahol a magán-, az önkormányzati és az állami tulajdon arányait a gazdasági racionalitás szabályozza; amelyben a demokrácia szabályainak megfelelően az egyéni és csoportérdekek szabad szerveződésen alapuló képviseletet nyernek; amelyben megfelelő intézményrendszer segíti elő a gazdasági hatékonyság és a szélesen értelmezett társadalmi esélyegyenlőség – állandó konfliktusokon keresztül megvalósuló – hosszú távú egyensúlyát, lehetővé téve a gazdasági versenyben lemaradt csoportok támogatását és felzárkóztatását, a társadalmi szolidaritás elve alapján; amelyben az egészséges öntudatát visszanyert nemzet képes hatékonyan fellépni az államának határain kívül rekedt magyarság érdekében, s a nemzeti függetlenség, valamint a Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás elvei alapján képes közreműködni egy demilitarizált és egységes Európa eszméinek megvalósításában." Ugyanitt az ifjúságot, s végső soron az egész társadalmat sújtó problémák okaként a „politikai rendszer diktatórikus jellegét” nevezik meg a fiatal demokraták.  (Tiszta lappal - A FIDESZ a magyar politikában; Bp. 1992.)

Ez praktikusan piacgazdaságot, demokráciát, társadalmi szolidaritást, európai integrációt jelent.

1989-ben a Fidesz II. Kongresszusa meglehetősen ambiciózus programot fogadott el. Ez a dokumentum számos figyelemre méltó elképzelést tartalmaz, például a korabeli tanácsrendszerrel szemben – melyben a tanácsok a központi államigazgatás helyi szintjét jelentették – elismerték a helyi társadalom demokratikus önszerveződésének és önigazgatásának jogát. Vö.: a helyi önkormányzatiság felszámolásának jelenlegi tendenciájával.

Továbbá, a fiatal demokraták akkor még az állami iskolaalapítás és fenntartás monopóliumának megszüntetését sürgették.  Látjuk, most épp az iskolák államosítását viszi véghez a kormány, amely még saját képviselőinek sincs ínyére. E tanulságos olvasmányban találhatunk antiinflációs programcsomagot is, amellyel szemben most az MNB Monetáris Tanácsának külső, megbízásukat a kormánytól elnyerő tagjai a kamatvágások erőltetésével mindent megtesznek az infláció gyorsításának érdekében; persze, az infláció bevétel az államnak, úgy is nevezik, a szegények adója. Tartalmazza a dokumentum továbbá a kötelező befizetésre épülő, de szabadon választható nyugdíjbiztosítók rendszerének szorgalmazását. A magánnyugdíjpénztári vagyont nemrég épp a jelenlegi Fidesz-kormány államosította.  (A programot a Századvég Kft. adta ki 1989-ben.)

Az akkor még Kövér László által szerkesztett Magyar Narancs 1990. február 5-i számában a párt választási felhívása félreérthetetlenül fogalmazott: "Képviselőink olyan emberek, akik nem szolgáltak népellenes, kiskirálykodó hatalmakat…"

Az 1988-as Fidesz egy szabadelvű, antikommunista párt volt. Majd 1994. után elindult jobbközépre, hogy betöltse az MDF által hátrahagyott űrt. Később járt egy kicsit a jobbszélen is, s valójában magába olvasztott vagy leszalámizott minden más jobboldali pártot. Tette mindezt arra való hivatkozással, hogy csak egy egységes jobboldal győzedelmeskedhet az egy tömbként fellépő MSZP-vel szemben. Most ismét irányt vált a Fidesz, épp kelet - az államkapitalizmus - felé kacsintgat. Mindez nem elvi politika, csupán színtiszta hatalomtechnika.

Én csupán arra volnék kíváncsi, mit mondana 1988. Orbán Viktora Magyarország ma hivatalban lévő miniszterelnökének?

A héten borzalmas bűncselekmény borzolta a kedélyeket: holtan találták a Kaposvárról eltűnt 11 éves Szita Bencét. A gyanú szerint hidegvérrel, előre kitervelt emberölés áldozata lett. Csak néhány hónappal ezelőtt derült fény a Pécsről eltűnt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata meggyilkolására. Azon túl, hogy a brutális bűncselekmények felháborítanak minden erkölcsös állampolgárt, ismét politikai kérdéssé emelik a halálbüntetés problémáját.

Ma reggel a postaládánkban a Jobbik "ingyenes közéleti lapja" landolt, amely Vissza a halálbüntetést! cím alatt hosszan érvel amellett, hogy a börtönbüntetésnek nincsen visszatartó ereje. A lap állítása szerint a parlamentben a Fidesz frakciójában helyet foglaló kisgazda képviselők bejelentették, hogy támogatják a büntetési nem visszaállítását. Ezt más sajtóértesülések is megerősítik. A Jobbik nemrég Debrecenben akasztófaállítással követelte a halálbüntetés visszaállítását. Érvük ott is csak ugyanez volt: a börtönbüntetés nem rendelkezik elegendő visszatartó erővel.

Nézzünk a kérdés mélyére!

Magyarországon 1990-ig létezett a halálbüntetés mint legfőbb büntetési nem, az utolsó kivégzést 1988-ban hajtották végre. 1990-ben az Alkotmánybíróság volt az, amely határozatában alkotmányellenesnek találta a büntetési nemet. A testület akkor a hatályos Alkotmány 8.§ (2) bekezdésében foglaltakat hivatkozott. Az idézett rendelkezés szerint "a Magyar Köztársaságban alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja". A bírák úgy okoskodtak, az Alkotmány 54.§ (1) bekezdése alapján az élethez és emberi méltósághoz való jog mindenkit megillető alapvető jog. Alapvető jog lényeges tartalma még törvény által sem korlátozható. A halálbüntetés azonban nem csupán korlátozza, hanem elvonja, megszünteti ezt a jogot, s mint ilyen, alkotmányellenes.

A helyzet, pontosabban az Alkotmány azóta változott. Jelenlegi Alaptörvényünk Szabadság és felelősség c. fejezetének II. cikke továbbra is kimondja, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Az alapjogkorlátozásról szóló I.cikkben azonban megengedőbben fogalmaz, mint a korábbi jogszabály: "Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható." A tiszteletben tartás és az abszolút tilalom között érzékelhető különbség van.

Vessünk ismét egy pillantást az Alkotmánybíróság korábbi döntésére! Az indítványozó az Alkotmány más rendelkezéseit hívta fel, mint amire 1990-ben a bírák támaszkodtak. Az indítvány kifejezetten a jogszabálynak azokra a szakaszaira utalt, amelyek kimondták az élethez való jogtól való önkényes megfosztás tilalmát, továbbá a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmát. Vegyük előbb az önkényességet! A többségi vélemény nem sokat foglalkozik a kérdéssel, azonban hivatkozik Sajó András (jelenleg az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírája) álláspontjára, aki szerint a halálbüntetés önkényes, ellentétes a jogállamiság eszméjével, s emiatt alkotmányellenes. Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön párhuzamos indokolásukban úgy érveltek, a halálbüntetés önkényes, mert az emberi lét és méltóság minden értéket megelőz mint az emberi jogok forrása, eredője és alapja. A halálbüntetés ezt az értékrendet átrendezi.

A határozathoz Sólyom László is párhuzamos indokolást csatolt (nem mellesleg itt fogalmazta meg elhíresült láthatatlan alkotmány-tételét: az Alkotmánybíróság ítélkezése során kidolgozza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, amely koherens rendszert alkotva a politikai célból gyakran módosított Alkotmány betűje fölött állva biztos mércét jelent). Sólyom László az önkényességet speciálisan az élethez és méltósághoz való jog kontextusában elemezve arra a következtetésre jutott, "az élethez és emberi méltósághoz való jog maga a lényeges tartalom, s ezért az állam nem rendelkezhet fölötte." Az állam tehát az Alkotmány teljes alapjogi koncepciójával kerülne szembe ha a halálbüntetést lehetővé tenné. A halálbüntetés tehát fogalmilag önkényes.

Az önkényes megfosztás tilalmát Alaptörvényünk nem tartalmazza, talán nem véletlenül. Mi maradt? A kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma (III. cikk). Nem lehetetlen alkotmányjogi érvelést alapozni arra, hogy a halálbüntetés mint olyan, kegyetlen büntetési nem. 1972-ben az USA Legfelső Bírósága úgy érvelt, a halálbüntetés éppúgy kimeríti a kegyetlen bánásmód fogalmát, mint az éles lámpafény alkalmazása a kihallgatások során. (Furman v. Georgia, 408. U.S. 238 [1972]) Akkor ez a döntés 4 éves moratóriumot váltott ki a halálbüntetések végrehajtásának folyamatában az Egyesült Államokban.

Azonban, nem csupán az Alaptörvény áll a halálbüntetés visszaállításának útjában. Az Emberi Jogok Európai Egyezségokmányának 13. kiegészítő jegyzőkönyve úgy rendelkezik, a halálbüntetést el kell törölni, senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni vagy kivégezni. A jegyzőkönyvhöz fenntartás nem fűzhető, vagyis egy állam sem térhet el a szabálytól. A 13. kiegészítő jegyzőkönyv 2002-ben került elfogadásra, magát az EJEE-t pedig 1992 novemberétől kell a hazai jogrendszerben alkalmazni, így az annak 6. kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt tilalomra (amely alól a háborús helyzet kivételt jelentett) az AB érvelésében még nem hivatkozhatott.

És még egy, kevéssé alkotmányjogi érv. Hiszünk-e az emberi tévedhetetlenségben? Hiszünk-e a bírói tévedhetetlenségben? Az ember nem tökéletes lény. Ennél fogva bármely általa működtetett gépezet, így az igazságszolgáltatás gépezete sem működhet tökéletesen. A büntetőeljárások célja az anyagi igazság - vagyis a tényeknek megfelelő tökéletes igazság - érvényre juttatása. Arra azonban, hogy ez minden egyes esetben bekövetkezik, kevés az esély. Ezt az Alkotmánybíróság egy másik ügy kapcsán úgy fogalmazta meg, az alkotmány biztosítja a bírósági eljáráshoz való alanyi jogot, "s nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz." Erre a móri mészárlás miatt jogerősen elítélt ám később ártatlannak bizonyult Kaiser Ede esete, vagy a szintén ártatlanul elítélt Pusoma Dénes ügye ékes empirikus bizonyítékot szolgáltat.

S végül egy kérdés, amely a Jobbik prevenciós érvét érinti: mi tartja vissza azt a bűnözőt a még több, még kegyetlenebb bűntett elkövetésétől, aki annak tudatában próbál a hatóságok elől elmenekülni, hogy tudja, ha elkapják, számára már nincs kegyelem?

Jeszenszky Géza egyetemi oktatás céljából egetrengető marhaságot írt roma (cigány) kisebbség és a kisebbségi önkormányzatiság cím alatt. Ezzel igazolta, hogy alkalmatlan diplomata és alkalmatlan mint egyetemi oktató is.

A botrány egy, a romák vérfertőző szokásait felemlegető mondat körül robbant ki. Jeszenszky azóta bocsánatot kért, de nem mond le. S mindjárt akadtak védelmezői is. A védelmezők tekintélyesebbjeitől azt várnánk, hogy mielőtt levelet írnak, olvassák végig a vitatott jegyzetet. Az abban foglaltak ugyanis nem állnak meg a vérfertőző kapcsolatok tényként kezelésénél. Erről később, bővebben.

És a kevésbé nevesek: Raduly József, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője tegnap az Echo TV-ben megvédte Jeszenszkyt. A teljes videó egyelőre sajnos nem érhető el, így csupán arról, ami a nevezett médium honlapján megjelent:

"Az úgynevezett kékvérűeknél igenis nagyon gyakori a családi házasság, mégsem általánosították, és mégsem általánosították Nagy-Britanniát úgy, hogy az a rokonok házasságból született gyerekek országa” – vont párhuzamot a témakörben Raduly József az Echo Tv Napi aktuális című műsorában. A fővárosi képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy cigányok életében a családnak rendkívül nagy szerepe van, a család előszobája a házasság. Felidézte, hogy ő maga egy olyan cigánytelepen nőtt fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gáván, ahol ötszáz cigány élte a hétköznapjait, és akkoriban a házasság nem volt megszokott és szent dolog, csak ahogy a házasság kultúrája kiterjedt, a cigányok felvették ezt a jegyet is.

Az ominózus Jeszenszky-jegyzet kapcsán a politikus emlékeztetett, hogy a cigányság korábban mások előtt egy zárt világvolt, de Raduly József meglátása szerint ki kell mondani, hogy igen, az ilyen rokoni kapcsolat a cigányok vonatkozásában létezik."

Radulyt feltehetően a "jóindulat" vezérelte, ezért azután maszatolt. Mindjárt vérfertőzőnek nevezte a brit Lordok Háza egészét. Majd gyermekkori szép emlékeit idézte, miszerint akkoriban a cigányok még nem házasodtak, főleg nem Szabolcs megyében. Csak ahogy a házasság kultúrája kiterjedt... Ez az érvelés erősen sántít. Nem hiszem, hogy szükséges boncolgatni, manapság mennyivel népszerűbbek az együttélés különféle formái a nem roma lakosság körében is, mint 30 éve. S nincs is ezzel semmi gond. Mindenesetre a Képviselő szerint ki kell mondani, hogy igen, a rokonházasság a cigányok között létezik. Mielőtt kimondanánk: mi igazolja ezt az állítást? Szociológiai kutatások? Vagy a ködbe vesző gyermekévek emlékei? Ezek a szólamok népszerűek a szélsőjobb oldalon.

És népszerű manapság a házasságban élőket magasabb rendűnek tekinteni ez élettársi közösséget vállalóknál meg a szingliknél. De, mi dolga van mások hálószobatitkaival egy választott politikusnak? Az egyéni életnek vannak szférái, a magán- és családi élet tipikusan ilyen, ahová a politika, a politikai döntések nem hatolhatnak be. Ezért gond, ha az alkotmány kimondja, mit ismer el legitim családnak és mit nem. Persze, itt a mögöttes megfontolás kevésbé lehetett ideológiai, csupán abból állt, hogy Jeszenszky védelmében tekerjük még magasabbra az előítéletek lángját, lopjuk el a barikád és a kurucinfo mottóit.

Pár mondat a Jeszenszky-jegyzetből. Idézet következik (saját fordítás) azok kedvéért, akik nem angolból erősek:

"Alacsony munkaerőpiaci státuszuk s magasabb munkanélküliségi mutatóik állandósítják a szegénységet, a szerteágazó társadalmi problémákat és a bűnözést. Annak az oka, hogy számos roma miért mentálisan visszamaradott, abban keresendő, hogy a roma kultúrában megengedett a testvérek, unokatestvérek közötti házasság vagy szexuális együttlét.  Az Európai Unió nagy figyelmet fordít a roma elszegényedés és bűnözés problémájára az új tagállamokban, s hajlik arra, hogy mindezekért a tagállami kormányokat hibáztassa. A nyugat európai kormányok nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a nemkívánatos elemeket távol tartsák saját országaiktól."

A Budapesti Corvinus Egyetem elhatárolódik a mondattól, a jegyzettől. És hangsúlyozza, hogy Jeszenszky Géza már nem áll alkalmazásban. A Vincent-blog frappánsan és mélyrehatóan elemzi a szöveg logikai hiányosságait és inkoherenciáját, itt. A jegyzetszöveggel kapcsolatban még két, eddig ki nem emelt állításra hívnám fel a figyelmet:

Egyrészt, tényként kezeli, hogy a romák körében magasabb a bűncselekmények elkövetésének aránya. Ismétcsak bármiféle forrás, az állítást alátámasztó tényadat megjelölése nélkül. Persze, ilyen forrást nehezen is találhatott volna. Nem, nem azt állítom, hogy Jeszenszky cigánybűnözőzik, legalábbis ez nem igazolható. Nem írt arról, hogy a roma közösségek támogatnák a bűnöző életformát, mint ahogyan nem írt arról sem, hogy ennek faji, genetikai okai volnának. De tényként állítja, hogy a romák körében állandósult a bűnözés. A tény ezzel szemben az, hogy Magyarországon nem létezik nyilvántartás a bűnelkövetők faji származását illetően. S tény az is, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége osztja azt az álláspontot, amely szerint a romák bűnöző életmódot folytatnak. Ez tehát nem több, mint előítélet. Jeszenszky egy előítéletetből eredő állítást közölt, oktatott tényként.

Igen, a roma-nem roma együttélés ma Magyarországon a pc beszéd követelményének jegyében szőnyeg alá söpört probléma. Beszélni kellene róla, kezdeni kellene vele valamit. De az okokat mindenekelőtt a mélyszegénységben, a vidéki munkanélküliségben kell keresni. A probléma összetett, nem 3 mondatban, de 3 könyvben is nehezen volna tárgyalható. Ezt Jeszenszkynek, az egyetemi oktatónak tudnia kellett volna. S kérdés az is, milyen szerepe volt a roma fiatalok kilátástalan helyzetének kialakulásában annak az egy időben az elsősorban vidéki általános iskolákban bevett rejtett szegregációs gyakorlatnak, amely szerint a cigány gyerekeket mentálisan visszamaradottnak nyilvánítjuk, gyógypedagógiai osztályokba elkülönítjük, azután pedig nem tanítjuk. Ilyen oktatás után nem sok esély maradt a munkaerőpiacon való helytállásra, továbbtanulásra... A gyakorlat mindenesetre épp az ilyen előítéletekre épült.

Másodszor, Jeszenszky kritizálja az EU kisebbségpolitikáját, amiért az a tagállami kormányokra hárítja a kialakult helyzetért fennálló felelősséget. S azzal, hogy közvetlenül a következő mondatban a nyugati kormányok intézkedéseire utal, tulajdonképpen az EU nyugati államait kétszínűnek, képmutatónak tünteti fel. Ilyen politikai állításoknak is van, lehet helyük. Lehet kritizálni megfelelő fórumokon a nyugati kormányokat a romákkal szemben tanúsított eljárásukért. De nem egyetemi jegyzetben, oktatásra szán anyagban. Ismét hangsúlyoznám, ez a segédanyag elsősorban a Corvinuson egy-két szemesztert eltöltő külföldi (feltehetően nyugat-európai) hallgatóknak készült.  Tegyük hozzá, ez a magatartás különösen nem fair egy külpolitikustól, aki egész életét hazánk diplomáciai viszonyainak megerősítésének szentelte. Vagy jobban közelíti a valóságot, ha azt mondom, ebből épített képmutató karriert?

Ma reggel arra ébredhetett az ország hírfüggő közvéleménye, hogy az MTVA Kunigunda úti székháza előtt közel egy éve demonstrálókat "elköltöztették". Erőszakosan, vagy sem. Miért tüntetnek a tüntetők, mire van a közszolgálati média?

Akkor kezdjük az elején. Az eset Lomnici Zoltán, a Legfelső Bíróság (ma már Kúria) korábbi elnökének kitakarásával kezdődött. Történt ugyanis, hogy a Híradó egyik tudósításából, amelyben az Emberi Méltóság Tanácsa két vezetője, Lomnici Zoltán és Tőkés László emberi jogi kérdésekben (a szlovákiai magyarok kettős állampolgárságával összefüggésben) nyilatkozott. A leadott anyagból azonban kitakarták Lomnicit, csupán Tőkést láthatta a nézőközönség. Majd a videótárban már egy olyan híradó-változat jelent meg, amelyben Lomnici mégiscsak látható volt. Az esetben név nélkül nyilatkozó források szerint Lomnici "tiltólistás" a köztévében, azaz ha ez elkerülhető, nem kell mutatni.

Lomnici kitakarása nem az egyetlen eset volt, amely a közszolgálati média becsületét megrengette az átszervezést követően. Érdemes emlékezetünkben idézni az emlékezetes Cohn-Bendit interjút, vagy a beszámolót a januári, az Alaptörvény ellen tiltakozó tüntetésről, amely közvetítésben nem volt tüntető... Mindaz, ami a közszolgálati médiában történik, etikai és szakmai hibák botrányos sorozata. A minta elvileg a BBC, de én most nem szeretnék belemenni a BBC és az MTVA által nyújtott színvonal közötti különbség elemzésébe. Maradjunk annyiban, ég és föld. Nem mintha a BBC háza táján mindig minden rendben menne. Az biztos, hogy a problémakezelést nem onnan lesték el a hazaiak.

Persze, mindarról, ami a közszolgálat háza táján az elmúlt 2 évben végbement, lehet úgy vélekedni, hogy természetes. Lehet azt gondolni, a világ legtermészetesebb dolga, hogy az aktuális kormányzóerők kisajátítják az állami médiát, nem várhatjuk el, hogy az ellenzéket hozzák pozícióba. Egyébként is, minden szentnek maga felé hajlik a keze. És akkor itt álljunk meg egy percre!

A közszolgálati média nem azért létezik, hogy az aktuálisan kormányzó politikai erőnek ennyivel is több szócsöve legyen. Nem ez a mögöttes megfontolás. Az MTVA és minden általa szerkesztett hírműsor a köz pénzéből készül. A közszolgálati médiákat a köz, az adófizetők tartják fenn. Mi igazolja mindannyiunk adóforintjainak ilyen célú elköltését? Egyáltalán, mi igazolhatja állami csatornák létét a szabad piacon? Csak és kizárólag a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás, tájékoztatás követelménye. Hogy legyen egy olyan médium, ahonnan az érdeklődő állampolgár bizonyosan korrekt és objektív módon megszerkesztett hírekhez jut. Lehet és kell is pártmédiát létrehozni és működtetni a plurális demokráciákban. De nem állami tulajdonban. Ez a magánszféra biznisze.

Létezik egy elv, amely szerint ha valaki az állam nevében szólal meg és jár el - legyen az bármilyen rangú köztisztviselő, miniszter, vagy maga a közszolgálati média - megszólalásai és eljárásai során a teljes politikai közösség nézeteit és érdekeit kell szem előtt tartania. Mint ahogyan Magyarország miniszterelnöke nem csak a pártjára szavazók miniszterelnöke, s nem vélekedhet úgy, hogy csak a fél országot képviseli (vö.: Medgyessy Péter emlékezetes megszólalása), úgy a közszolgálati média sem készíthet csupáncsak a politikai közösség egy részének szája íze szerint műsorokat, legyen az a rész bármily széles is.

Mármost. A tüntetők épp azért tüntetnek, hogy ezekre az elvekre, a közszolgálatiság valódi értelmére ráirányítsák a figyelmet. Hogy akciójuk mennyire sikeres, az kevéssé fontos. Ami igazán izgalmas, az az a kérdés, hogy van-e érdemi lehetőségük az általuk képviselt álláspont megjelenítésére, arra, hogy megpróbáljanak támogatókat maguk mellé gyűjteni. Hiszen a politikai jogoknak, így a szabad gyülekezés jogának is ez a legmélyebb értelme.

Az MTVA vezetősége most épp szobrot rendelt az épület környezetének megszépítésére. Erre kapott is építési engedélyt, így a tüntetők az építkezési területen nem tartózkodhatnak. A kérdés az, mennyivel kell odébb vonulniuk? Miért reggel, kamikazeakció-szerűen költöztették odébb őket? Az egész eljárás eredményeként megmarad-e számukra az értelmes véleménynyilvánítás lehetősége? Vagy olyan helyen kénytelenek demonstrációjukat folytatni, hogy amiatt akciójuk immár okafogyottá válik? Ha sok-sok méterrel arrébb, kevéssé frekventál helyen jut csupán számukra hely, azzal egész ténykedésük értelmét veszíthei. Tüntethetnek ugyan, de üzenetük nem ér célt. Tehát azt érdemes megvizsgálni, megmarad-e számukra a gyülekezési jog értéke.

A közszolgálati média újabb próbaköve pedig, hogy hogyan tudósít az eseményekről.

Különösebb történés híján válogatás következik:

New York polgármestere, Michael Bloomberg, aki mindezidáig mindkét elnökjelöltet élesen kritizálta, most úgy nyilatkozott, szívesebben látná ismét Barack Obamát az elnöki székben  - írja a mai New York Times. A New Yorkot harmadik ciklusban irányító polgármester egyébként "független", ezért támogatása az elemzők szerint iránymutatás lehet mindazok számára, akik sem a republikánus, sem a demokrata jelölttel nem szimpatizálnak. Bloomberg úgy vélekedik, Obama képes kezelni a klímaváltozás problémáját, amelyet egyébként a városvezető a hatalmas pusztítást végző Sandy hurrikán kialakulásáért okol. Továbbá, a két jelölt közül Bloomberg Obamával ért egyet az egészségügyi reform, az azonos neműek házassága, és a fegyvertartás szabályozásának kérdésében is.

Hogyan nyerjünk választást? - címmel a New York Review of Books közölt könyvbemutatót. Az örök kérdésre ezúttal egy kétezer éves, állítólagosan Quintus Cicerótól származó választási kézikönyv ad választ, amely szerint "az a politikus, aki csak olyan ígéreteket tesz, amelyeket biztosan meg tud tartani, nem számíthat túl sok támogatóra" - legalábbis ezt tartalmazza a Philip Freeman - féle most közreadott fordítás. Mary Bear, a cikk szerzője azért ehhez még hozzátesz egy anekdotát egy, a római felső osztályhoz tartozó jelöltről, aki miután kezet rázott egyik támogatójával, megdöbbenten realizálta, hogy annak piszkos keze mennyire összemocskolta az övét is. Meglepetésében azt kérdezte, "ember, ezen jársz?" A római munkásosztály ezt sértésként fogta fel, a jelölt pedig veszített a választásokon.

Lengyelország esete a szólásszabadsággal: a lengyel Legfelső Bíróság tanácsadó döntésében úgy foglalt állást, egy metálzenekar frontembere bűnös lehet mások vallási érzületének megsértése bűntettében. 2007-ben a Behemoth nevű zenekar frontembere, Adam Darski Gdyniában egy koncerten darabokra tépett egy Bibliát, hogy így tiltakozzon a katolikus egyház ellen. A bandatagok nyilatkozata szerint céljuk nem mások vallásos érzületének megsértése volt, hanem kritikus nézeteik kifejezése az iránt a vallás iránt, amelyben felnőttek. Az is megeshet, véleménye szabad kifejtésének eredményeként 2 évet tölthet börtönben. A Legfelső Bíróság tanácsadó véleményében úgy vélekedett, bár Darski célja nem az volt, hogy megsértse közönsége vallási érzékenységét, cselekedetével mégis kimeríthette a büntetőjogi tényállást. Darski egyébként épp most a lengyel The Voice egyik zsűritagja. Az eset még nem zárult le, a magam részéről izgatottan várom a fejleményeket!

És egy hazai bombahír: egyetlen politikusként Bajnai Gordon bejutott a kis hazánk 30 legstílusosabb pasiját tartalmazó listába, amelyen egyébként SP, Kolovratnik Krisztián és még sokan mások is helyet kaptak. Biztos ez is fontos...

Hétfőn tehát átment az Alaptörvény módosítása, amelyet még mindig nem hirdettek ki. A Spiegel Online publicisztikája a témában az LMP kékcédulás akciójával indít, és meg is magyarázza a párhuzamot. A csapból is továbbra is Bajnai Gordon folyik, ma épp a hvg.hu-n volt egy interjú. Egyébként a legfrissebb felmérések szerint ha volna egy pártja, már most vasárnap bejutna a parlamentbe.

A törvényalkotás sodrában újabb gyöngyszemre bukkanhatunk, egy törvényjavaslat formájában:

"A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II . törvény 36. §-a az alábbi (2a) bekezdéssel egészül ki :
„(2a) Különös méltánylást érdemlő gazdasági érdeknek kell tekinteni, ha a kérelmező igazolja, hogy ő, vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, legalább 250 .000,- euro értékben rendelkezik olyan gazdasági társaság által kibocsátott, legalább öt évre szóló határozott idejű értékpapírral, amely gazdasági társaság kizárólag az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által kibocsátott „Letelepedési Államkötvény” forgalmazásával foglalkozik .”

Vagyis, a javaslat alapján Nemzeti letelepedési engedély járna mindazoknak, akik, vagy akiknek gazdasági társasága 250 ezer Euro értékben magyar állampapírt vásárol, vagyis finanszírozza Magyarország államadósságát. A harmadik ország kitétel az Európai Unión kívüli államokra utal. Az engedély megszerzése egyébként egy sor feltételhez kötött; alapesetben a módosítandó törvény szerint csak annak jár, aki:

a) a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább három éven át jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott;

b) a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább egy éve - a házastárs kivételével - családtagként vagy eltartott felmenőként családi életközösségben él bevándorolt, letelepedett, illetve menekültként elismert harmadik országbeli állampolgárral;

c) bevándorolt, letelepedett, illetve menekültként elismert harmadik országbeli állampolgár házastársa, feltéve, hogy a házasságot már a kérelem benyújtását megelőzően legalább két éve megkötötték;

d) magyar állampolgár volt, de állampolgársága megszűnt, illetve akinek felmenője magyar állampolgár vagy magyar állampolgár volt.

(E feltételek vagylagosak.)

Az állampapír-vásárlónál azt sem kellene vizsgálni, lakhatása biztosított-e, rendelkezik-e egészségbiztosítással, vagy képes-e az ellátás költségeinek fedezésére, mint ahogyan azt sem, hogy rendelkezik-e érvényes úti okmánnyal.

A célt a benyújtók így fogalmazták meg: "A jelen módosítás és az egyéb hatályos jogi szabályozás eredménye az lesz, hogy az a személy aki a fenti módon állampapírt vásárol letelepedési engedélyre válik jogosulttá ...  Jelen javaslat azért köti az állampolgárság megszerzését állampapír vásárláshoz, mert ezzel is segíteni kívánja az állam finanszírozását . A letelepedés ezen formája iránt folyamodók más közvetlen befektetései pedig élénkítő hatást fejtenek ki a hazai ingatlanpiacra, kereskedelemre és befektetési  piacokra."

A javaslatot egyébiránt Rogán Antal és Babák Mihály jegyzi, utóbbi kertelés nélkül közölte, hogy kínai üzletemberek küldték feléjük a kérést.

Igen, Magyarország adósságállományát valahonnan finanszírozni kell. Remélem, azt a kínai tárgyalófelek is tudják, hogy "nem adjuk fel Magyarország függetlenségét". Mindenesetre a kormányoldal egyre nyilvánvalóbb rajongása a kínai gazdasági, társadalmi, politikai modell iránt, s a nyugati megoldások egyre határozottabb elutasítása kezd aggasztó méreteket ölteni...